Générateur hongrois de faux textes aléatoires

Lorem ipsum a généré 46 paragraphes pour vous.
Vous pouvez utiliser ce texte lorem ipsum dans vos maquettes, sites web, design, ebook... Le texte généré aléatoirement est libre de droit.

Le faux texte a bien été copié

algimnáziumi igazgató, kemény fekete kalapját kezében vízszintes vonalba felemelve, olyanformán lépkedett Szindbád mellett, mintha a tánciskola nevezetességeit készülne magyarázni.A kishegedű, amely eddig egyhangú zenével cincogott, bizonyos időre elhallgatott, amíg egy kistermetű és kövérkés, hármastokáju és szürke katonatiszt-nadrágos férfiucska tiszteletteljesen meghajolt az igazgató és Szindbád előtt.

Itt-ott a folyó tulsó partján behavazott kis falvak, kicsinynek tetsző templomtornyok maradoztak el, egy léknél a folyó hátán három vörösszoknyás asszony ruhát sulykolt, majd egy magányos kuvasz ment keresztül a folyó jegén.A szeles, jéghideg levegőben Szindbád pokrócok és bundák között arra az időkre gondolt, midőn kis diák korában erre legelőször utazott és a főerdész tüzes lovait maga hajtotta és az útra jól beborozott a késmárki vendégfogadóban.

becsületes, nyilt és bátor volt, mint egy középkori lovag.Majd okos volt, mint a kigyó es mámoros álmokat próbált fejtegetni a másnapon.Voltak barátai gőgös nagyurak és bujdosó pénzhamisítók.Egyszer nőrabló volt, máskor otthonülő családapa.

Balról, a folyó tulsó partjáról egy darabig sötét, szinte gyászfekete fenyveserdő kiséri a csengős szánt.A fenyves teteje fehér a leesett hótól, de bévül, az erdő belsejében látni feketéllő tájakat, ahová a fák sürüsége miatt még a hó sem esik be.

utazott Szindbád, a hajós, egy télen a kárpáti fensikon, mindig felfelé, észak felé, mintha egyenesen a Kárpát kellős közepébe akarna felvágtatni csengős lovaival.A meredek hegyek mind fehérebbek lettek, mint az öregember szakálla és haja, amint megközelítjük.

Szindbád egy darabig házasság céljából levelezett a kisasszonnyal, akivel egy szomszéd városkában, a bálon egyszer a négyest táncolta.Irmának hivták és barna volt, nagyhaju és az ajka fölött gyönge kis árnyék lebegett, mint a fehérbőrü, barna nőknél Szindbád ezt azóta gyakran tapasztalta.

szinültig megrakott ágy állott a csúcsíves toronyszobában és az ágyakból olyan dohos szag ömlött ki, mintha Rákóczi Ferenc lett volna az utolsó vendég, aki bujdosásában a Krakkói kalapnál megszállott.A két ablak között egy medvebőr bundás, aranyláncos, széles, ó-spanyolos bajuszu férfiu arcképe, aki structollas kalapja alól figyelmes tekintettel fogadta a belépőket.

messzi tengereket bejárt hajós, nem találván többé ismeretlen országokat kifeszíti vitorláját, hogy hazájába visszatérjen úgy indult el Szindbád keresni az ifjukori emlékeit.Mintha mégegyszer akarná kezdeni élete regényét Mintha uj és ismeretlen érzéseket keresne Utja most egy alföldi akácfás városkába vezette, ahol a temető a dombon volt, amely dombot a nagyzoló kisvárosiak hegynek neveztek.

Huszonöt esztendő Mintha tegnap lett volna A folyosó könyökénél, a régi barátkolostorban, ott a közelgő torony mögött ahol egy másik hosszu folyosó következik szentek képeivel, van egy kép, bizonyosan tudja, egy fekete, kopott kép, a vak pap képe szomoru, félrehajtott keskeny fejére, tekintet nélküli, üres szemére, im most világosan emlékszik és eszébe jut a legenda is, hogy a vak pap a jó diákokat minden vaksága mellett is látja a falról, ahol talán már háromszáz esztendeje függ csöndes mozdulatlanságban.

Nyáron az elsuhanó fák és háztetők vigasztalják az utazót, ha a fensikon vágtat lóháton vagy kocsin.Télen meg kell elégedni a láthatatlan halakkal, amelyek a folyó jégboltozata alatt véle együtt utaznak és néha-néha léket találván, kipillantanak.

kancsisága a leánykának akkor még öntudatlanul igézte meg Szindbádot, későbben, évek multával már sokkal öntudatosabban közeledett a kancsal nőkhöz. Nem ismerik azok a szemnek izgató és titokzatos játékait, akik hibás szemü nöbe még nem voltak szerelmesek A négyesnek vége lett és egy teljes esztendő mulott el forró, érzéki levelezés közepette.

Szindbádot a létra mellé vitte és titokzatosan a magasba mutatott.A mulatság nyomban kezdetét vette, amikor az igazgató másodszor tapsolt.Fritz valamely indulót kezdett fütyülni és a leányok tánclépésben kergetőztek a szobában.Amikor a termet körülfutották, egyenkint a szárnyas, kétlábon álló létrához szaladtak és gyorsan felkapaszkodtak a létra széles fokain.

Abban a házban három gyönyörü leány lakott.A városkapitány leányai.És Szindbád is ott lakott, egy évig és két hónapig, mint kosztos diák.Anna, a legnagyobb, telt, nevetős és szürkeszemü, már nem volt fiatal leány.Este az ablak alatt sétálgatott a fiatal paptanárokkal és teli kacagását a sötétben, csiklandozó, pajkos kiáltását ime még most is hallja.

tánciskolánk nyomába sem léphet a legkisebb pesti mulatságnak sem.De, uram, gondoljuk meg, hogy a Kárpátok között vagyunk, közel a határszélhez, a legkisebbnek is örülnünk kell A tánciskola hamisan hunyorított ekkor a direktor nálunk az, ami Rimaszombatban az Eldorádó-kert volt.

Ezért nem lehet Ferencet többé megmenteni az italtól, sem az öreget Nincs kaszinónk, nincs szinházunk, nincs semmi, semmi szórakozásunk Esténként vagy odahaza ülünk, vagy a tánciskolába megyünk, a szigetre A tánciskolába kiáltott fel Fritz, a vöröshaju doktor és furcsán mosolygott.

Ezért maradt el a csók De később, miután senkinek sem hallatszott kopogó lépte a lakatlan emeleten, a halott leányka lábához került és a fehér báli cipő felett kissé megemelintette a fodros szoknyácskát a fehérharisnyás, mereven egymás mellé helyezett bokák fölött.

Meglehet, gondolta Szindbád, hogy a világ kezdete óta azon a helyen állott a létra, senki sem akart ujító lenni a városkában.Nos, mint említém, Szindbád megjelenése méltóságteljes és tiszteletreméltó volt.Az algimnáziumi igazgató szinpadias lépésekkel és bizonyos ünnepélyességgel vezette őt karjánál fogva, míg Ferenc a hátuk mögött sunyi mosollyal kullogott.

abban a tánciskolában kérdezte. Tulajdonképpen semmi sincs felelt alattomosan mosolyogva az algimnáziumi igazgató. A leányok, asszonyok táncolnak, mi meg nézzük a dolgot.Valahogyan eltelik az idő És ez a legfontosabb.

Furcsa, hogy semmi sem változott azóta.A gyep, melyre lép, éppen olyan selymes és neszfogó, mint akkor volt.És balról egy kerti házból világosság szüremlett ki most is, mint akkor Ez a világosság akkor megijesztette és emlékszik, az első szava az volt Irmához, aki pontosan várta, hogy miért van világosság amott a távoli, kerti házban.

völgybe lefelé ereszkedve, látta a kéményeket és tűzfalakat, mint megannyi orgonasipokat.A piactéren a kerekes kút hó-házikójában álldogál és a pohos toronyban delet kezdenek harangozni.De a harangok hangjára már nem emlékezett A Poprád, amely idáig hűségesen elkisérte, mint egy csavargó kutya, elandalgott a távoli rekettyés berkek felé, mintha azt hinné, hogy még mindég medvebőr-süvegü katonák állanak a városka kapujánál, akik a passzust kérik az utazótól.

kacagást ő már halotta valahol, valaha Igen, így kacagott Anna, a szép, telikeblü és kövérkés Anna, ott abban a szűk, csöndes utcácskában, amikor estenden a fiatal tanárokkal sétálgatott.A félhomályos utcácskában ugyancsak így csendült fel az a régen hallott női viháncolás és Szindbád képzeletében megjelent két gömbölyü és fehér női térd, amelyet hajdanában a fehér függöny mögül látott.

leánykák után néhány feketeruhás asszonyság is nekiindult a létrának, de az igazgató akkor már karonfogta Szindbádot. Ők is produkálni akarják magukat az idegen úr előtt mondta. Főzze le őket.Hagyjuk itt őket Szindbád térdig érő hóban ballagott a direktorral a szigetről a város felé.

Nyár volt akkor és harmatos volt az éjszaka.A kis vasuti állomás pislogó lámpásaival csakhamar elmaradt Szindbád mögött, amint felöltőjébe burkolózva, hosszu álmodozó lépésekkel megindult az akácfák között, a homokos uton.Midőn az ut fordulójánál hátranézett, még látta a messzi vasuti sinek mentén a váltó-lámpás zöld szemét utána tekinteni, mintha a nagy fekete éjszakában csupán ez az egy szem volna csak arra kiváncsi, hogy mit is akarhat Szindbád a városkában, amely sötéten, álomba merülten tünedezett fel a homályba borult akácfák mögött.

Közben lélekzetét visszafojtva figyelte a halott leány lezárt szemét, hallgatózott a grádics felé, közben pedig kamasz képzelete a homlokába a halántékába kergette a vért Lehajtott fővel, szégyenkezve bandukolt ki a kapun.Szindbád tehát leballagott a csigalépcsőn a homályos kis étterembe, ahol egy darabig a régi halotton, a kis Márián gondolkozott, aztán csakhamar ismeretséget kötött az asztaltársaival, mert egyetlen hosszu asztal volt a fogadóban az algimnázium igazgatójával és egy Ferenc nevü pappal, meg az orvossal.

Fritz vidám bizalmaskodással csapott a Szindbád vállára Te, gyere el estére a tánciskolába.Az életedben még úgy soha sem mulattál, pedig eleget mulattunk együtt valamikor.Emlékszel, amikor krumplit loptunk a földeken Az igazgató csöndesen köhintett Azt hiszem, hogy Szindbád úr már jobban is szórakozott életében, mint a mi tánciskolánkban lehet szórakozni.

Némely fiuból nem is látszott egyéb, mint egy pár szélestalpu bakancs És a leányok haja egy ágba fonva, röpköd a fordulóknál.A fal mellett, ahol padok és székek állottak, bundába, télikabátba öltözött nők és férfiak csoportja látszott.

Szindbád még azzal vissza is térhet.Szindbád megkerülte a templomot és végigment egy kis térségen.Igen, ott van a patika a sarkon és balról a cukrász.A kis város éjfélutáni álmában csöndesen szuszogott körülötte.Már elérte azt a kis közöcskét is, ahol egymásra boruló fák között visz az ut a folyócska felé A kalapját levette a fejéről és egyszerre úgy érezte, hogy a szive megint úgy dobogott, mint husz esztendővel ezelőtt dobogott.

igazgató csöndesen mosolygott, Ferenc a poharába nézett borostás, szomorkás, elhidegült arcával. A nőkkel kezdte a direktor és hangja szinpadiasan csengett úgy vagyunk, Szindbád úr, hogy sehogy se vagyunk.Az ördög vinné el, nekünk itt semmi szórakozásunk sincs.

Igen, igen, abban az időben csak a térdekre és a térdek körüli részekre volt kiváncsi Szindbád a vetkező nőnél, pedig Annának a válla is kerek és fehér volt.Janka, a második, sovány és konyhaszagu teremtés volt, mély hangon beszélt, és Szindbádról még csak annyi véleménye sem volt, hogy szóba álljon vele.

Irmának még egy érdekessége volt.Mintha kissé kancsalított volna a szemével, de ez csak akkor lett láthatóvá, midőn erősen a Szindbád szemébe nézett.Az egyik szeme, a balszeme furcsán, titokzatosan, ingerlően, mintha érzékien mosolygott volna akkor is, midőn a másik szeme komoly, harmatos és mélázó tekintetü volt.

akkor, jogász-ifju korában, még soha sem látott barna árnyékot leányajak felett és a négyesben, mialatt a csizmák és cipők hatalmasan kopogtak körülöttük a görbe padlón és a leányok, fiatalasszonyok fehér ruhája alól furcsa izzadságszag terjedt, nyomban eljegyezte magát Irmával.

végre az ajtón havas vállal és havas sapkában besietett Fritz, a vöröshaju doktor és észrevevén a fagyos hangulatot, teli hangon felkiáltott Eh, mit Csak egy régi pajtásom Aztán, hogy a jó példával járjon elől, télikabátban, sapkában, havasan és fagyosan, a terem közepére rugtatott és egy félszeg diákocska kezéből elkapva a táncosnőt, lármásan, tüzesen, csizmájával erősen kopogva, járni kezdte az éppen soron levő lengyelpolkát.

Kezével hevesen tapsolni kezdett és a fejével integetett a kis táncmesternek Kezdjük már.Az idő későre jár kiáltotta.A kis hegedü elhallgatott és bizonyos izgalom futott végig a termen.Az algimnázium igazgatója most gyorsan karonfogta Szindbádot, mielőtt Fritz megelőzhetné és a fülébe sugta Jöjjön, Szindbád úr, a legjobb helyre vezetem, ahonnan mindent láthat.

Voltál-e már azon a helyen, ahol a temető a hegyoldalban van és a temetőben valaki fekszik, akinek azt igérted, hogy sohasem hagyod el Szindbád az álomtalan álomból felébredve, megdörzsölte a szemét és nyomban tudta, hogy kire céloz a multból jövő hang.

Talán a szive sem dobogott azóta olyan hevesen Jött, jött csendesen, leskelődve, meglapulva és megijedve minden nesztől, minden hangtól azon a régi nyári éjszakán.Az emlékei nyomán ma szinte utánozni szeretné akkori régi lépéseit és erősen gondolt arra, hogy mi járhatott a fejében akkor, akkor, midőn itt jött az akácos uton.

Szindbád nem felelt.Az ablakból egy tulsó soron levő házat nézett, amelyet ezelőtt nagyon jól ismert, amelyet a legszebbnek és a legnagyobbnak tartott a városkában és most úgy látta, hogy kis, szinte gyermek-játékszer nagyságu az a ház, pedig tulajdonképpen semmi sem változott rajta.

feketéllettek a falak mentén, mint a varjak estenden az őszi erdő ritkuló fáin. A szülők mondta ünnepélyesen a direktor és a kalapjával félkört írt le a levegőbe.A hangulat tagadhatatlanul feszes és ünnepélyes volt az idegen vendég jelenlétében.

Valaki valahol csiklandósan, hosszan, vigan felnevetett a félhomályban, mintha egérke szaladt volna végig a hátán A különös, izgató és titkos kacagás Szindbád füléhez ért és a hajós meglepetten, csodálkozva emelte föl a fejét.

érezte, hogy itt volt boldog, itt, ebben a csöndes, félig középkorias városkában, ahol van egy utca, amelynek elején és végén bolthajtásba hajlanak a házak.A bolthajtás felett ablakok vannak és egy ilyen ablak mögött lakott valamikor ő Egy cserép virágot helyezett Anna kisasszony az ablakra, valamint ott hevertek az iskolakönyvek is.

Egyik-másik öreg pisztráng tán emlékezett is Szindbádra abból az időből, midőn még nem volt deres a haja és széles a válla, ha ugyan vannak olyan öreg halak a Poprádban.A fensik szélén, mint valami álombeli ország falai, emelkednek szinte merőlegesen a Kárpát sötétkék és vakító fehérségü hegyei.

Bacsó kertész az este meghalt.Most virrasztanak mellette felelte Irma.Vajjon azóta még mindig Bacsó kertész mellett virrasztanak a kis kerti házban Aztán a folyócska susogott a lábánál és törpe, kövér, zömök gyermekekhez hasonló füzek álldogáltak a közelben, a távolban.

Igen, ő volt az, Anna a régi szép, kacér és nevetgélő Anna vagy legalább is a leánya.Fritz, midőn izzadó üstökét törölgetve, későbben megállott Szindbád mellett, mindenben megerősítette a hajós föltevését.Igen, az a bizonyos régi Anna, a városkapitány leánya, férjhez ment, amott ül a sarokban, abban a fekete viklerben és a leányát, a táncosnőt, ugyancsak Annának hivják.

Itt-ott a hegyhátak nyergében olyan ragyogó fehérségünek látszik a Kárpát hava, mintha nem is hó volna az, hanem valami természeti csoda.Az olvasztott acélnak van ilyen szine néha éjszaka, mély, sötét hegyek között a vashámorban.A hegyek kéksége pedig megközelíti a tenger kékségét, amidőn Trieszt felé jövet, késő őszi délután megpillantjuk a vasuti kocsi ablakából az Adriai-öblöt.

Fölmentek a létra tetejére, hogy a a másik oldalon ismét leszálljanak. Nézze dörmögte az algimnáziumi igazgató egyiken sincs ám nadrág A leánykák ügyetlenül, sikongatva, nevetve másztak föl és le a létrán.Ferenc gyakran nyitva felejtette a száját, amint a magasba meredt, az igazgató pedig állandóan döfködte a könyökével Szindbád oldalát.

Persze, persze, Szindbád most már emlékezett, hogy huszonöt esztendő előtt gyakran találkozott a szélesbajuszu és buzogányt tartó férfiuval képeken és kőbevésetten, amint a városkára háromszáz esztendő elmultával is vigyáz a templomban, a városházán és a postaépületben, ahol még megvan a lovak istállója, amelyeket a szán elé fogtak, hogy tovább röpítsék a gránic felé az utazót.

Szeretett hajadonokat és érett asszonyokat.A legjobb borból ivott és fillér nélkül is ődöngött.Volt hódítóan egészséges és volt beteg és szomoru.A haja egyszerre fehéredni kezdett és akkor bölcs lett Szindbád.De midőn a legbölcsebb volt, akkor is szeretett nagyokat kurjantani éjjel a borosasztalnál, a tánc-zene hangjainál.